×

Megbízhatóság és kifogástalan tisztaság

Történetünk

Egy egykori álom mára már valósággá vált. Az évek alatt sem felejtettük el, hogy milyen elvek alapján hoztuk létre a vállalkozást. A kitartó és minőségi munkák, a folyamatos fejlődés lévén olyan eredményeket érhettünk el, amelyekre igazán büszkék lehetünk:

Történetünk

2004

Külső takarítási munkákkal,

2010

És mosodai szolgáltatásokkal

2006

Teljesen új, bővített szolgáltatásokkal, ipari berendezések beszerzésével

2017

Nyitás a dunántúli országrész felé

Er-Vo team

Kitartó munkánk meghozta gyümölcsét, hiszen az alapítás óta eltelt közel 20 év alatt több mint 60 fős vállalkozássá nőtt az Er-Vo, 2014-ben pedig egy második telephelyet is kialakítottunk Jármi után Fehérgyarmaton.

A nagymértékű növekedés és fejlődés mellett azonban nem felejtettük el az eredeti célkitűzésünket: ügyfeleink számára minőségi és maradéktalan szolgáltatást biztosítani.